Weisz és a többiek - Magyarok az olasz fociban, 1920-1960

Hihetetlennek hangzik ma már, de igaz: a világ egyik futballközpontja Magyarországon volt az 1910-es évek elején, s ez az állapot egészen az 1950-es évek végéig tartott. Ennek egyik látványos és egészen különleges megnyilvánulása a magyar–olasz futballszimbiózis létrejötte volt. 1934-ben, amikor Olaszország először lett világbajnok, az olasz első osztályban 18 csapatból 12-nek volt magyar az edzője! Az 1938-ban vb-győztes olasz csapatban minden egyes játékosnak volt magyar edzője pályafutása során. Sokat elmond az is, hogy egy olyan, máig meghatározó csapatot, mint az Inter, 10 éven át csak magyar edzők irányítottak. Egyikük volt Weisz Árpád, az 1945 előtti korszak legnagyobb magyar edzősztárja a maga három olasz bajnoki címével.

Weisz Árpád, Károly Jenő, Tóth Potya István, Schaffer Alfréd és a többiek olasz - országi sikere után – amelyek még az 1945 előtti korszakra estek –, a második világháborút követően a magyar játékosok és edzők újra özönlöttek Olaszországba. Így történhetett meg, hogy a Juventusnak és a Milannak is volt magyar, bajnoki címet nyert edzője ekkoriban Sárosi György, illetve Czeizler Lajos és Guttmann Béla személyében. Az Internek is akadt magyar gólkirálya, sőt, az is előfordult, hogy magyar edző töltötte be az olasz szövetségi kapitányi posztot is. És akkor még Egri-Erbstein Ernő Torinóval szerzett három bajnoki címét nem is említettük. Mind ez mai fejjel szinte csodaszámba megy, pedig így történt. Hogy miért és hogyan? Ezt járja körül ez az egyedülálló könyv!